2015-2016-os ünnepeink

Karácsonykor fényesek a felhők, csillagokból horgol a tél kendőt. Ráteríti hegyek tetejére, fenyőágnak jégrojtos a vége. Karácsonykor mindenki varázsol, meglepetés bújik ki a zsákból. Szekrényeknek titkos rejtekéből, édesapám legmélyebb zsebéből. Karácsonyra kalácsot is sütnek, nincsen ennél izgalmasabb ünnep! Ajándékot én is készítettem, amíg készült majdnem
Immár hagyomány óvodánkban a JUNIÁLIS- TEHETSÉGNAP mely a Pedagógiai Program jeles napja. Ezen a napon elbúcsúznak az óvodától azok a gyermekek, akik 3 vagy 4 évig jártak hozzánk és iskolába mennek. A Hétszín virág Tehetség pont számára is nagy esemény ez a jeles nap, mert az óvodában működő három tehetségműhely ilyenkor állítja ki azokat a kézműves munkákat, melyeket a „Kis
Május 27-én „20 év a német nemzetiségi nevelésért” címmel tartott majálist a Német Nemzetiségi Önkormányzat Pesterzsébet (NNÖP), Pesterzsébet Önkormányzata, valamint a pesterzsébeti német nemzetiségi nevelési és oktatási intézmények a Csiliben. A rendezvényen írták alá az önkormányzat, az NNÖP és a kerületi német nevelésben, oktatásban részt vevő, illetve azt támogató intézmények
Hagyományainknak megfelelően ebben a nevelési évben május 20-án került megrendezésre óvodánkban az egész délelőttöt betöltő sportnap. Urbán Enikő gyakornok óvodapedagógus vidám, zenés minden porcikát átmozgató bemelegítést tartott, melyen együtt tornászott gyermekek, felnőtt egyaránt. A sportprogramon csoportok egyedien berendezett helyszíneken változatos sporteszközöket
Évekkel ezelőtt kezdődött az OVI ZSARU program a XX- XXIII. Kerületi Rendőr Kapitányság kezdeményezésére. Kezdetben kicsit fenntartásokkal fogadtuk, - de talán inkább mi óvodapedagógusok –nagyon nehéz volt elképzelni, hogy ezt a témát kicsi gyermekek részére hogyan lehet játékosan megközelíteni. Az eltelt évek alatt sikerült a rendőrség szakembereivel jó együttműködést kialakítani. A
Nagy öröm számunkra, hogy évről évre több gyermek jelentkezik a versmondó versenyre, amit a hagyományoknak megfelelően idén április 8 - án rendeztünk óvodánkban. 20 fő jelentkezett erre az alkalomra. Sok szép vers hangzott el ezen a délelőttön, a gyermekek bátran és igazi átéléssel mondták el verseiket, amit részben az óvodában, de nagyrészt otthon anyukákkal, apukákkal tanultak meg.
Az óvoda pedagógiai programjában hangsúlyos a prevenció minden területen. Ebben kiemelt a balesetvédelem, a bűnmegelőzés, valamint a tűzveszéllyel kapcsolatos prevenciós nevelőmunka. Már a kisgyermekben fontos kialakítani azt, hogy mit tegyünk annak érdekében, hogy elkerüljük a veszélyhelyzeteket, és hogyan viselkedjünk, ha még is bekövetkezik a veszélyes esemény. A gyermekkel
Az egészséges életmód kialakítása az Egészségfejlesztési Terv megvalósítása az Óvoda Pedagógiai Programjának kiemelt feladata. A mindennapok egészségfejlesztő tevékenységei mellett fontosnak tartjuk, hogy az egészségfejlesztés területeit a gyermekek részére játékosan, de ugyanakkor „tudományosan „ is bemutassuk, természetesen figyelembe véve a gyermekek életkori sajátosságait. Fő
Nagy volt a gyermekzsivaj ma délelőtt az óvodában, izgalommal készültek a gyermekek a hagyományőrző Nyuszi lesre. Sok ajándékkal készültünk ma a gyermekek számára, melyben több támogató is közreműködött. A tavaszi Magyar Táncház programját a Kindergarten Alapítvány Civil pályázaton elnyert pénzösszegből támogatta, a nemzetiségi nagycsoportosok a délután 14.00 h – kor kezdődő Német
Minden évben megrendezzük a Nemzeti Délutánt, ahol játékosan, tevékenységek szervezésével erősítjük gyermekekben, szülőkben a magyarságtudatot, mélyítjük a magyar identitást. A nemzeti színek, szimbólumok megjelenítése a gyermekek tevékenységében maradandó emléket hagynak, és megalapozzák számukra a jelképek fontosságát. A rendezvényen sokan összegyűltek, szülők, gyermekek és együtt