„Nyuszi ült a fűben”, de nem tudott szundikálni…..

Nagy volt a gyermekzsivaj ma délelőtt az óvodában, izgalommal készültek a gyermekek a hagyományőrző Nyuszi lesre. Sok ajándékkal készültünk ma a gyermekek számára, melyben több támogató is közreműködött. A tavaszi Magyar Táncház programját a Kindergarten Alapítvány Civil pályázaton elnyert pénzösszegből támogatta, a nemzetiségi nagycsoportosok a délután 14.00 h – kor kezdődő Német Színházi előadását az NNÖP és az NHÁSZE finanszírozta.
A Magyar Táncházban Nagy Attila a Kölyökidő Alapítványától érkezett, aki Kaszab Tibor zenésszel közösen szórakoztatta és mozgatta meg a gyermekeket, tavaszi dalok mesekörnyezetben kerültek feldolgozásra, melyet a gyermekek tevékenyen aktívan játszottak végig.
A német színházi előadásban a gyermekek eredeti nyelvi környezetben hallhatták a mesetörténetet, melyben főszerepet játszottak a német hagyományőrző eszközök eredeti kivitelben. Az előadáson részt vettek a József Attila partneriskola német nemzetiségi első osztályos tanulói is.
Mindkét program a hagyományőrzést, a magyar és német hagyományok mélyítését, annak átörökítését segítette a gyermekek nevelésében.
A két program között meglesték a gyermekek a nyuszit, hogy milyen ajándékokat hozott nekik és a csoportoknak. Nagy örömmel forgatták a könyvecskét, de a legfinomabb most is a csoki nyuszi volt amit a PENSIÓ 17 Kft biztosított az ünnepre.