A IV. Ovis fesztiválon voltak a Baross ovisok

Idén, a tavasz első napjaiban, 2 év kihagyás után újra megrendezésre került a Baross ovisok által nagyon kedvelt rendezvény, az ESMTK birkózó szakosztálya által, a kerületi „Ovis fesztivál”, a Kruj Iván Sportcsarnok birkózótermében.

A gyermekek felkészülését január közepe óta Mester Milán birkózó edző támogatta. Heti rendszerességgel jött az óvodánkba egy órás torna foglalkozásokat tartani, ahol gyakorolta a gyerekekkel játékos alapon a különböző nagymozgásokat, birkózási alapokat.

Útmutatásai alapján a hét további napjain is készültünk a megmérettetésre, amelyben a grundbirkózásé és a sorversenyeké volt a főszerep.

A versenyre összesen 11 fő gyermekkel (a rózsaszín pillangó csoportból, a sárga napsugár és a kék delfin csoportból) vettünk részt.

A birkózó csarnokba érkezve a légkör nagyon elragadó volt, hiszen a szülők is már gyülekeztek a szurkoláshoz, és a terem berendezése is egy nagyszerű verseny kezdetéhez adták meg a jó hangulatot.

A verseny kezdete előtt Losonczi Ottó, a birkózó szakosztály elnöke, egy ünnepélyes megnyitó keretében köszöntette a résztvevőket és néhány szóban tájékoztatta a megjelenteket a szakosztály működéséről, az elért versenyeredményekről, valamint a birkózó egyesület és az iskola együttműködéséről.

A csapatunk, csoportunk versenytársai 2 másik óvoda volt, a Nyitnikék és a Lurkóház kiválóságai, csapatban.

A versenyszámok között szerepelt a futás, békaugrás, nyuszi ugrás, pókjárás, rákjárás, térden futás, kutyafutás, mackófutás, lapos kúszás (katonakúszás), ahol gyermekeink megmutathatták mozgáskoordinációs fejlettségüket, ügyességüket, gyorsaságukat. Ezen versenyszámokban a Baross ovis gyermekek, néhány kivételt leszámítva, végig győzedelmeskedtek.

Hihetetlen összpontosítással, koncentrációval és csapategységgel küzdöttek a gyermekeink végig a feladatokon.  A szülők szurkoló táborának lelkesítése csak tovább fokozta a bennük lévő erőt.

Losonczi Ottó, szakosztály vezető úr az izgalmak és játékosság fokozása érdekében lehetőséget kínált óvodánként 1-2 fő vállalkozó szellemű szülőnek, hogy fontos pontokért cserébe beszálljanak a versenybe, és végig csinálják egy-egy sorverseny erejéig a különböző versenyfela

datokat.

Végül a megmérettetés a grundbirkózással folytatódott. A gyermekek párban mérhették össze az erejüket, technikai tudásukat. A csapattagok hangos szurkolással buzdították egymást, de sajnos ezekben a fordulókban a mi gyermekeink alulmaradtak.

A nap végén, az összesített eredmények alapján csapatunk állhatott fel a dobogó második fokára. A gyermekek ezüst éremmel, csokoládéval és sport eszközökkel, ajándékutalvánnyal lettek megjutalmazva.

Ismét egy jeles nap és program az életükben, melyben jó volt látni, hogy óvodásaink mennyire ügyesen, lelkesen, összetartóan küzdöttek a győzelemért.

Urbán Enikő
német nemzetiségi óvodapedagógus