A birkózás játékos alapjaival ismerkedhettünk meg óvodánkban

Az ESMTK Birkózó Szakosztálya több éve működteti a birkózó spotosztályt a Gyulai István Általános Iskolában. Losonczi Ottó a kerület díszpolgára, a birkózás országosan elismert sport szakembere lehetőséges biztosított arra óvodánkban, hogy az érdeklődő tanköteles gyermekek megismerkedjenek a birkózás alapjaival.

A sport fejlesztő hatását testközelből ismerhették meg a gyermekek, amikor bemutatkoztak a 2. S osztály tanulói Segyó Marcell, és Szabó Borisz. A gyermekek két éve birkóznak és olyan izomzattal, ügyességgel, erővel rendelkeznek, ami párját ritkítja. Ez köszönhető az elkötelezett és tehetséges edzőjüknek Kliment Lászlónak, aki folyamatosan foglalkozik a gyerekekkel és edzi őket. Elmondásából megtudtuk, hogy a birkózás nagy figyelemkoncentrációt, gyors reagáló képességet, nagy nyugalmat, jó észbeli képességet igénylő sport.

A bemutatóban megismerhették az ovisok, azokat a játékokat, és erőnlétfejlesztő gyakorlatokat melyek a gyorsaság terén megalapozzák a birkózás alapjait. Különféle rávezető feladattal már ilyen kicsi gyakorlás után is láthatóvá vált, hogy ki rendelkezik olyan képességekkel, tehetséggel mely alkalmassá teszi e sportág gyakorlására. A játék végén több gyermek kapott egyéni javaslatot az edzőtől, és várják a Gyulai István Iskola birkózó sport osztályába.

Köszönjük a lehetőséget, hogy megismerhettük a birkózás fejlesztő hatását, eredményességét kisgyermekkorban.

Szabóné Kádár Katalin
Egészséges Környezet Munkaközösség vezető
Gyógytestnevelő

Pesterzsébeti Baross Német Nemzetiségi Óvoda (székhely)

Cím: 1201 Budapest, Baross u. 79.
Telefon: 06-1-283-3625
Óvodatitkár: 06-1-289-0390
Mobil: 06 20 584-9130
Email cím:  baross@barossovi.hu
Gazdasági iroda: info@barossovi.hu
Az óvodai honlap URL-je: https://www.barossovi.hu

Pesterzsébeti Baross Német Nemzetiségi Óvoda Tagóvodája

Cím: 1201 Budapest, Baross u. 81.
Tel.: 06-1-283-0288
Mobil: 06 20 469-5868
Email: baross@barossovi.hu