Hálás téma óvodában a húsvéti készülődés. A gyerekek játékos formában, élményeken keresztül ismerkednek e jeles naphoz tartozó népszokásokkal.
Az ünnepre való hangolódás már a dekorálással elkezdődik. A kicsik nyuszis meséket, verseket hallanak, nyuszis dalokkal, mondókákkal ismerkednek, nyuszis színezőket kapnak és kérnek ezekben a napokban. Mivel az állatok amúgy is közel állnak a kisgyermekek szívéhez, a nyuszival könnyű őket motiválni.
Természetesen nem csak a nyúlról szereznek ismereteket, nem csak nyuszis játékokat játszanak, hanem képeket nézegetve, beszélgetnek a locsolkodásról, tojásfestésről is. Beszélgetnek arról, hogy a fiúk mivel öntözték meg a virágokat (lányokat) régen és ma, s a lányok ezt hogyan köszönték meg. Arról, hogy a lányok tojást festettek, ezzel viszonozták a locsolást. Tanulnak locsolóverset is, hogy a fiúk felkészülten indulhassanak majd „szagos húsvét reggelén”. El is játsszák a locsolkodást a csoportokban, ahogy ez most is megtörtént. A lányok inkább már csokitojást adnak a fiúknak, de talán otthon hagyományos, igazi festett tojások is készülnek majd. A nagyobb gyerekekkel itt, az óvodában is festettek néhány csoportban főtt tojást.
Idén a csoportokban folyó tevékenységek mellé egy óvodai szintű program is kapcsolódott. Ennek „Nyusziles” lett a neve. A cím, a húsvéti nyúl esetleges felbukkanását, vagy nyomainak felfedezését takarja. „Nyuszi Juli” levelet írt a gyerekeknek, és a segítségüket kérte. Kérte, hogy a szétgurult, már megfestett tojásokat gyűjtsék össze, s ha esetleg ennivalót is találnak, azt is szedjék fel, mert nagyon éhes. Ez a kis mesekeret hívta játékba a gyerekeket az udvarra, ahol 6 állomáshelyen, változatos eszközökkel és feladatokkal találkozhattak. A legkisebbek külön helyszínen, életkoruknak megfelelő játékokban vehettek részt, miközben ők is Nyuszi Julinak segítettek. A játékos délelőttbe még az is belefért, hogy a csoportok a saját udvarukon keresgélve olyan tojást is találhattak, ami nem a nyuszié volt, hanem az övék lett.
A sok játék és izgalom után a gyerekek fáradtan, de úgy láttuk, boldogan, kellemes élményekkel gazdagodva, s a szülői közösségeknek köszönhetően, ajándékokkal mentek aznap haza.
Török Zoltánné
óvodapedagógus

