Megható és ünnepélyes rendezvény keretében ünnepelte a Pesterzsébeti Baross Német Nemzetiségi Óvoda a német nemzetiségi nevelés 30 éves jubileumát. A jeles alkalomra meghívott vendégek, intézményi partnerek, pedagógusok, szülők és gyermekek együtt emlékeztek vissza az elmúlt három évtized értékteremtő munkájára, miközben közösen tekintettek a jövő feladatai felé is.
Az ünnepség méltó nyitányaként a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola fúvósai: Deák Tamás, Szőllősi-Bagosi Tamás és Nagy Zsolt művésztanár fanfárral köszöntötték a vendégeket, majd felcsendült Magyarország Himnusza és a Magyarországi Németek Himnusza.
A rendezvény háziasszonya, Huszák Edina szeretettel köszöntötte a megjelenteket, külön hangsúlyozva, hogy az évforduló nem csupán az ünneplésről szól, hanem a közös emlékek felidézéséről, a találkozások öröméről és a közösség erejének megéléséről is.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével többek között Szabados Ákos, Pesterzsébet Polgármestere és az ünnepség fővédnöke, Englenderné Hoch Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, Bárkányi Judit, a Fővárosi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese, valamint számos önkormányzati és intézményi vezető, pedagógus és partnerintézmény képviselője.
Különösen megható pillanat volt Marton Sándorné nyugalmazott óvodavezető és Bélteczkyné Szende Hilda egykori igazgató köszöntése, akik munkájukkal és elhivatottságukkal hozzájárultak az intézmény szakmai fejlődéséhez és jó hírnevéhez.
Az ünnepi beszédek során valamennyi felszólaló kiemelte a német nemzetiségi nevelés közösségformáló szerepét, a hagyományőrzés fontosságát, valamint azt az értékteremtő pedagógiai munkát, amelyet az óvoda immár három évtizede végez.
A jubileum alkalmából ünnepélyes keretek között megújításra került a 2016-ban létrejött együttműködési megállapodás is, amely a kerületi német nemzetiségi nevelést-oktatást folytató és támogató intézmények összefogását erősíti. A megállapodást Pesterzsébet Önkormányzata, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Pesterzsébet, valamint a német nemzetiségi nevelésben és oktatásban részt vevő óvodák és iskolák képviselői írták alá.
A hivatalos programot követően a gyermekeké lett a főszerep. A Pesterzsébeti Baross Német Nemzetiségi Óvoda nagycsoportosai német nemzetiségi táncokat és gyermekjátékokat mutattak be nagy sikerrel. A Mesebeli Kék Tigris, a Sárga Napsugár és a Rózsaszín Pillangó csoportok műsora mosolyt és meghatottságot csalt a közönség arcára.
A jubileumi műsort színesítették partnerintézményeink tanulóinak előadásai is: német nyelvű versek, táncprodukciók és zenés műsorok tették még emlékezetesebbé az ünnepet. A fellépők között szerepeltek a József Attila Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola, a Hajós Alfréd Általános Iskola, a Lázár Vilmos Általános Iskola, valamint a Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium diákjai is.
Az ünnepi műsor zárásaként táncház, kézműves foglalkozások, sütemény és üdítő várta a családokat, így a jubileum valódi közösségi élménnyé vált minden résztvevő számára.
A Pesterzsébeti Baross Német Nemzetiségi Óvoda számára ez a jubileum egyszerre jelentett visszatekintést és megerősítést abban, hogy a német nemzetiségi hagyományok ápolása, a közösség építése és a gyermekek szeretetteljes nevelése továbbra is kiemelt küldetés marad a következő évtizedekben is.
Uicz-Juhász Vivien
igazgató

