Ebben a nevelési évben ismét elérkezett a tavasz egyik kiemelkedő ünnepsége, a Csillagocska Fesztivál, amely március 17-én, péntek délután 14:00 órai kezdettel került megrendezésre a Csili Művelődési Központban.
A rendezvény Pesterzsébet óvodáinak tehetségnapja, ahol a kerület különböző intézményeiből érkező gyermekek zenés, táncos műsorokkal léptek színpadra. A programot évről évre egyre nagyobb létszámú szülői és érdeklődő közönség kíséri figyelemmel. Az eseményhez kapcsolódva színvonalas kiállítás is várta a látogatókat, amelyen a gyermekek különböző témákat felölelő munkái kerültek bemutatásra.
Óvodánk képviseletében a színpadon a Kindergarten Tehetségműhely zenés gyermektáncát láthatták az érdeklődők. A színházterem aulájában megrendezett kiállítás keretében az Izgő-Mozgó Tehetségműhely kerületi sportrendezvényeinek fotóiból készült tablót tekinthették meg a látogatók, emellett a Kis-Kézműves Tehetségműhelyben készült gyermeki alkotások is bemutatásra kerültek.
A színpadi fellépéseket követően egy gyönyörű fényjátékos előadást nézhettek meg a gyermekek, majd az érdeklődők számára kézműves tevékenység is biztosított volt, ahol szép nárciszvirágot készíthettek. Tartalmas délutánt tölthettünk együtt a gyermekekkel és szülőkkel.
Puskáné Zsiga Anikó
óvodapedagógus

