Itt járt, itt járt a Mikulás…

Napok óta készülődött mindenki az advent egyik legvidámabb napjára, a Mikulás érkezésére. Óvodásaink izgatottan, várakozással telve, alkalomhoz illően érkezetek reggel. Az óvoda folyosója és a csoportszobák is karácsonyi díszben ragyogtak, mely a szorgos gyerek- és felnőttkezeknek köszönhető.  

A két épület miatt a Mikulás, először a Baross 81-be járó gyerekeket keresi fel, majd ezek után érkezik a Baross 79-be járó óvodásokhoz. Mindkét helyen nagy szertettel készültek mind az óvónénik, mind a gyerekek a Mikulás fogadására. A csoportok óvodásai reménykedve várták, hogy személyesen is betérjen hozzájuk a Mikulás. Találgatták, vajon jó gyerekek voltak-e, kapnak e tőle ajándékot, még a cipőcskéiket, csizmácskáikat is kitisztították.

A Mikulás csengő szóval és az ablakon való kopogással jelezte érkezését, melyet a gyermekek kitörő örömmel fogadtak. A csoportokat látogatva szeretetteljes fogadtatásban részesült, a gyerekek dalokkal, versekkel, köszöntötték. Az ajándékok átadása előtt, megszólította a csoportokat, sok jó tanácsot, dicséretet osztott ki, kérte, hogy fogadjanak szót otthon és az óvodában is.

 

Mint minden évben most is hű segítője volt Anita néni a Krampusz, aki csoportról csoportra kísérte a Mikulást és segítette az ajándékok szét osztásában.

Ebben az évben is vidáman, jó hangulatban, telt el a délelőtt.