EGÉSZSÉGNAP 2024

Szokásunkhoz híven ebben az évben is megtartottuk az év első programját, az egészségnapot, amit egy pályázati felhívással tettük izgalmassá, megszólítván szülőket, gyerekeket egyaránt, hogy hívják elő alkotói kedvüket, kreativitásukat, éljék át a közösen eltöltött idő varázsát és annak eredményét.                                    

A ˝Legdrágább kincsem az egészségem˝címmel lehetett két kategóriában pályázni.                                                    

I.kategória: Rajzpályázat a témával kapcsolatos kreatív rajzok, változatos technikával készült képek készítése.                                                                                                                                                                                                                                         

II.kategória: Ehető zöldség és gyümölcs szobrok, kompozíciók készítése.                                                           

Nagy örömünkre a szülők és gyerekek aktív közreműködésének köszönhetően szebbnél szebb alkotások kerültek kiállításra, zsűrizésre, majd díjazásra. A családok büszkén és boldogan vették át az óvoda által felajánlott ajándékokat, okleveleket. Sőt, hogy senki sem legyen szomorú, minden pályázó kapott egy emléklapot egy egészséges müzli szelet kíséretében.                                                                                                                                           

Ezen a napon délelőtt a gyűjtőmunkában összegyűlt gyümölcsökből, zöldségekből salátákat, sajttálakat, gyümölcssaslikot készített minden gyermek, óvó néni, dadus a saját csoportukban, amit jóízűen megettek a nap folyamán. A kiállítás részeként kóstoló tálat helyeztünk ki, hogy a szülők is részesei lehessenek a sok finomságoknak.                                                                                                                       

A délelőtti órákban a ˝SÜSÜKE˝tisztaság fél egészség című bábjátékot nézhették meg a gyerekek.                  

Befejezésként közös tánccal, mozgással zárult egészségnapunk az óvodában, ahol mindenki nagyszerűen érezte magát. A képek magukért beszélnek.

Feketéné Sebők Katalin
óvodapedagógus