Autómentes nap járványhelyzetben az Óvodában

Ebben az évben is megszerveztük óvodánkban, szeptember 22-én az Autómentes napot. Ehhez igazítottuk a csoportjainkban a közlekedésre nevelést, mint témát. Célul tűztük ki, hogy a járványhelyzet intézkedéseinek betartása mellett úgy alakítsuk ki a tudástartalmakat a gyermekek részére, hogy csoportban és udvaron megvalósítható tevékenységek során ismertessük meg a közlekedési táblákkal, a jelzőlámpa jelzéseivel, gyakoroljuk a közlekedési szabályok betartását.

Előkerültek a közlekedési társasjátékok, az Ovi-Zsaru programunk kedvelt bábjai Rosszcsont Ricsi és Rendőr Robi, akik segítettek a különböző szituációs játékokat még élvezetesebbé tenni. A gyerekekkel barkácsoltunk, rajzoltunk, vágtunk, ragasztottunk–e témához kötődően, a képességeiket, fejlettségi szintjüket figyelembe véve. Mozgásos játékainkat is átszőtte az autómentes nap hangulata. Járművekké váltunk, versenyeztünk, parkoltunk, tankoltunk.

Beszélgetéseink témája az volt, hogy miért fontos vigyáznunk a levegő tisztaságára, milyen nagy szerepe van az embereknek, abban hogy megóvjuk a környezetünket, és közben vigyázzunk egészségünkre. A járványhelyzet adta lehetőségeket s feldolgoztuk a téma kapcsán!

Ezen a napon minden kisgyerek biciklivel, kismotorral, rollerrel, vagy futóbiciklivel érkezett az óvodába. Jogosítványt készítettünk számukra, melyet megkaptak, mielőtt elindultunk a „forgalomba”. Izgatottan várták, hogy kimenjünk az óvodai KRESZ parkba és végre a megtanult közlekedési szabályokat betartva játszhassanak ott. Volt rendőr, aki irányította a forgalmat, gyalogos és járművel közlekedők is.

Rendkívül vidám, élvezetes, sok ismeretet nyújtó napot zártunk!

Harsányi Ildikó
szakvizsgázott óvodapedagógus