A Baross Óvodában 2026. március 18-án szülői fórumot tartottunk a kortársbántalmazás az óvodában megelőzéséért. A fórumot a szülők megsegítése és tájékoztatása céljából hívtuk életre. Az eseményen a HSZI munkatársa, valamint a Gyermekjóléti Központ szakmai vezetőhelyettese beszélgetett a jelenlévő szülőkkel a 3-6 éves korosztályt érintő kortársbántalmazás jelenségéről.
A fórumon szó esett a kortársbántalmazás jeleiről, lehetséges okairól és hátteréről. A szakemberek hangsúlyozták, ha kortárs bántalmazásról beszélünk, a legtöbbet a megelőzésért tehetünk. Ezért nagyon fontos a szülők részéről a gyermekekben erősíteni és tudatosítani, hogy bármilyen probléma esetén szóljanak a pedagógusoknak és merjenek segítséget kérni. De nagyon fontos az is, hogy a szülők felismerjék a figyelmeztető jeleket, és időben lépjenek együttműködve a pedagógusokkal, amelynek az alapja az őszinte kommunikáció.
Kiemelt figyelmet kapott az is, hogy hová fordulhatnak segítségért a családok, ha úgy érzik, gyermekük érintett lehet. A résztvevők megerősítést kaptak abban, hogy nincsenek egyedül: a nevelési intézmények és a segítő szakemberek együttműködése kulcsfontosságú a kortársbántalmazás kezelésében.
Köszönjük a szülők aktív részvételét és nyitottságát!
A fórum-sorozat a jövőben folytatódik, szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket a következő alkalmakra is.
Mezőné Juhász Hajnalka
Óvodapedagógus

