Eljött végre a Mikulás

Idén, rendhagyó módon kisebb csoportokban vártuk a Mikulás eljövetelét.

A Mikulás napján a csoportok igazán díszes öltözetbe borultak, hogy kellő tisztelettel és pompával fogadhassák a jó öreg fehérszakállút. Minden gyermek szép ruhát öltött magára és jó kedvvel érkezett a csoportba. Volt, aki rajzzal, történettel vagy egy kis aprósüteménnyel, de verssel és dallal minden óvodás készült a nagy napra. Külön meglepetés volt a Mikulásnak, hogy csoportjainkban a gyerekek német és magyar verseket, dalokat egyaránt tanulnak.

A reggeli izgalmak után a gyermekek szeme sűrűn az ablakra szegeződött, illetve a fülüket is nagyon nyitva tartották, hátha meglátják, vagy meghallják a rénszarvasok és a Télapó eljövetelét. Igazán csendben játszottak és jól viselkedtek, hiszen tudták, a Mikulás figyel és ajándékkal készült a jó gyerekeknek.

Nem kellett sokáig várniuk. Egy rövid játékidő után az ablakon kis kopogások és csengőszó hallatszott. Megérkezett a jóságos Télapó!

Míg az óvodát körbesétálta, addig a gyerekek szép rendet tettek, és várták, mikor kopogtat a csoportjuk ajtaján. Addig is víg éneklésbe kezdtek, hogy hallja a drága Télapó, mennyit készültek számára a gyerekek.

Mikor végre megérkezett, a gyerekek köszöntötték, bevezették a csoportba, egy nagy székre ültették. Természetesen a Mikulás azonnal tudta a nevüket, dicsérte őket, mesélt a hosszú útjáról és néhány történetet is meghallgatott a gyerekek részéről. Ez után következett az óvó nénikkel a versmondás és dalolás ideje. Nagy meglepetés volt a Mikulás számára, amikor a gyerekek német nyelven is beszéltek és énekeltek.

Nem maradt el a várva várt jutalom, a Mikulás csomag kiosztása, amit a Télapó néhány jó, vagy hasznos tanácsos szóval látott el. A csomagban volt narancs, mogyoró, csokoládé és egy-két apró ajándék is, hogy mindig jól emlékezzenek erre a napra, és a jó öreg fehérszakállúra, aki egész évben szemmel tartja őket odafentről.

A gyerekek lassan búcsút vettek, a Télapó pedig útnak indult, hiszen hosszú volt az út, amit még be kellett járnia… 

Urbán Enikő
Német nemzetiségi óvodapedagógus