Az egészség a legfontosabb – Egészségnap a Baross oviban

Az egészség, az egészséges életmód kialakítása kiemelt területe óvodánk Pedagógiai Programjának. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy már óvodáskorban kialakuljon a gyermekekben az egészségtudatosság, az egészségmegőrzés és annak fontossága. A mindennapokban rendszeresen foglalkozunk a helyes táplálkozással. fogápolással. A mindennapos mozgás, levegőzés szerves része az óvodai létünknek. Ebben a nehéz, pandémiás időszakban rendkívül nagy figyelmet fordítunk a tisztálkodásra, a helyes kézmosás technikájának elsajátítására.

Ezen a napon azonban különösen fontos volt számunkra, hogy az egészségmegőrző, egészségvédő gondolkodást fejlesszük, a szemléletformálást erősítsük, a gyermekekben és a szülőkben egyaránt.

Az egészségnapon a gyerekekkel, az általuk behozott, különleges és gyakran fogyasztott zöldségekből, gyümölcsökből finom salátákat készítettünk. Az asztalra kerültek ízletes magvak, sajtok és frissen facsart gyümölcslé is. Az ételek készítése közben felelevenítettük a meglévő ismereteiket, illetve sok új tapasztalatra és tudástartalomra tettek szert a gyerekek.

Ebben az évben sajnos a veszélyhelyzet miatt a csoportok önállóan szervezték meg az egészségnap programját. Minden óvodapedagógus élvezetes, élményekkel teli tevékenységekkel lepte meg a csoportját.

A saláták elkészítése, jó alkalmat kínált az érzékszervek játékára (ízlelés, szaglás, tapintás) Válogattuk az egészséges és egészségtelen ételeket, tableten kisfilmet néztünk arról, hogy mire van szüksége a szervezetünknek, az egészséges fejlődéshez. Zöldségekből készült bábelőadással is kedveskedtünk a gyerekeknek. A játékokat követően jó étvággyal elfogyasztottuk a salátákat, magvakat, aszaltgyümölcsöket és sajtokat, melyek után friss gyümölcslevet ittunk.

Az egészségeséletmódhoz szervesen kapcsolódik a mindennapos mozgás, így a délelőttöt, egy mindent átmozgató, játékos mozgással folytattuk. Majd az ízletes ebéd elfogyasztása után pihentető alvással zártuk a délelőtt eseményeit.

Délután minden gyermek a szüleivel az aznapi élményeit mesélve tért haza az óvodából.

Harsányi Ildikó
vezető helyettes-szakvizsgázott óvodapedagógus