III. Ovis Fesztivál

Idén ősszel újra megrendezésre került a Baross ovisok által nagyon kedvelt rendezvény, az ESMTK birkózó szakosztálya által, a kerületi „Ovis fesztivál”, a Kruj Iván Sportcsarnok birkózótermében.

Felkészülésünk néhány alkalommal Balogh Ferenc birkózó edző kíséretében zajlott. Útmutatásai alapján készültünk a gyerekekkel a megmérettetésre, amelyben a grundbirkózásé és a sorversenyeké volt a főszerep.

A versenyre összesen 13 fővel (a rózsaszín pillangó csoport, a sárga napsugár és a kék delfin csoportból) indultunk.

A birkózócsarnok atmoszférája ismét felemelő érzést és látványt nyújtott, mind a szurkolásra érkező szülők, mind pedig a gyerekek és pedagógusok számára.

A verseny kezdete előtt Losonczi Ottó, a birkózó szakosztály elnöke az ünnepélyes megnyitó keretében köszöntette a résztvevőket és néhány szóban tájékoztatta a megjelenteket a szakosztály működéséről, az elért versenyeredményekről, valamint a birkózó egyesület és az iskola együttműködéséről.

A köszöntő után a szülők és a gyermekek bepillantást nyerhettek a birkózás világába, ugyanis egy néhány perces fergeteges bemutatót láthattunk az Gyulai István Általános Iskola sport tagozatos osztályának jóvoltából.

Ezek után kezdetét vette a várva várt verseny. A felkészültségünket a Zöld Óvoda, Kerekerdő Óvoda és Gézengúz Óvoda gyermekeivel mérettethettük össze. A versenyszámok között szerepelt a futás, békaugrás, nyuszi ugrás, pókjárás, rákjárás, térden futás, kutyafutás, mackófutás, lapos kúszás (katonakúszás), ahol gyermekeink megmutathatták mozgáskoordinációs fejlettségüket, ügyességüket, gyorsaságukat.

A versenyszámokat kivétel nélkül, fölényes győzelemmel a Baross ovis gyermekek nyerték.

Hihetetlen összpontosítással, koncentrációval és csapategységgel küzdöttek gyermekeink végig a feladatokon.  A szülők szurkoló táborának lelkesítése csak tovább fokozta a bennük lévő erőt.

Losonczi Ottó, szakosztály vezető úr az izgalmak és játékosság fokozása érdekében lehetőséget kínált vállalkozó szellemű szülőknek, hogy dupla pontért megmérkőzzenek a rák-pók és békaugrás versenyszámokban.

A megmérettetés a grundbirkózással folytatódott. A gyermekek párban mérhették össze az erejüket, technikai tudásukat. A csapattagok hangos szurkolással buzdították egymást, amelynek eredményeként megnyertük az összes óvoda ellen ezt a kategóriát is.

Az összesített eredmények alapján csapatunk állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A gyermek aranyéremmel, ajándékokkal lettek megjutalmazva és sok élménnyel gazdagodva, szüleik körében, büszkén térhettek haza.

Ismét egy jeles nap és program az életükben, melyben jó volt látni, hogy óvodásaink mennyire ügyesen, lelkesen, összetartóan küzdöttek a győzelemért.

Urbán Enikő
német nemzetiségi óvodapedagógus