Nemzeti délután a Baross Óvodában

Ebben az évben március 13-án került megrendezésre óvodánkban az 1848-49 Forradalom és Szabadságharc tiszteletére a Nemzeti Délután.

Az óvoda Pedagógiai Programjának kiemelt ünnepe ez a családi rendezvény, melyen gyermek közelivé tesszük a nemzeti színeket, szimbólumokat, ezzel is elősegítjük a magyarságtudat mélyítését óvodásainkban és a szülői közösségben.

Az óvoda nemzeti díszbe öltözött, az óvó nénik változatos tevékenységekkel készültek a gyerekek, szülők fogadására. A csoportszobákban hamar helyet foglaltak az ügyes kezű gyerekek és szülői, óvónői segítséggel elkészültek a korabeli kalapkák, a dugóból készült lovacskák, a nemzeti színű galambok. Gábor Áron réz ágyúja is nemzeti színt öltött, és a csodálatos tavaszi virág a tulipán is nemzeti színekben pompázott a szorgos kezek alatt.

Korabeli viseletbe öltözött vendégek tették emlékezetessé a délutánt, az „Ősi Tűz” Hagyományőrző Egyesület Huszárai látogattak el hozzánk, mint minden évben eredeti kardbemutatóval kápráztatták el a nagyérdemű közönséget. A gyermekek, szülők ámulattal hallgatták László András Elnök szakszerű, szemléltető előadását, amit bemutatóval is egybekötött. A gyermekek ki is próbálhatták az eredeti kardokat, ügyesen forgatták segítőikkel a harci eszközöket.

A Lajtha László Művészetoktatási Intézmény növendékei bemutatták a harcokban oly fontos szerepet játszó hangszereket, a kürtöt és a dobot. Aki mélyebben szeretett volna elmélyülni a korhű tárgyak szépségében, a tornaszobában rendezett kiállításon gyönyörködhetett a kiállított eszközökben, képeskönyveket forgathatott melyben a csatajeleneteket is megszemlélhette. Igazi feltöltődés volt ez minden résztvevő számára a Nemzeti Ünnepet várva!

Szabóné Kádár Katalin

Óvodapedagógus