Vándor meseíró járt a Baross óvodában

Böde Pétert Vándor Meseírót meghívtuk óvodánkba. A találkozót Tóth – Jordanov Mónika szülő szervezte, aki családilag került kapcsolatba a mesemondóval egy nyári alkotó táborban, ahol a család töltötte a nyári vakációt.

A gyermekek számára az „élő mese” hihetetlen élményt jelentett, melyre sokáig emlékezni fognak. A mesemondó elhozta verseskönyveit, melyeket az óvó nénik is megcsodálhattak.

Az előadás után beszélgettünk Böde Péterrel, aki elmondta miért érzi fontosnak, a gyermekeknek való rendszeres mesét. Köszönjük ezt a lehetőséget, és máskor is meghívjuk őt annak érdekében, hogy az óvodás gyermekek minél több irodalmi élménnyel gazdagodjanak.

Mónika bemutatja Böde Péter mesemondót, hogy Önök is megismerhessék.

Böde Péter 12 éve ír és rajzol mesekönyveket, versesköteteket, színezőket. 6-7 éve tart író-olvasó találkozókat gyermekeknek és felnőtteknek országhatáron innen és túl. Vándor Meseíróként 220 magyar településen megfordult és több mint 600 intézményben tartottam már előadásokat, foglalkozásokat, találkozókat. Évente 25 000 gyermekkel találkozik. Nyaranta több mint száz diáknak tartott alkotótáborokat Magyarországon és a Felvidéken. Pár óra alatt megtanítja a gyermekeknek a rovásírást.

Ez idáig 3000 rajzot, verset, mesét kapott a fiataloktól az előadásai után. A gyermekeknek, diákoknak megmutatja a találkozókon azt is, hogy ő 8-10 évesen milyen képregényeket készített és a könyvei eredeti rajzait is elviszi nekik. Megmutatja számukra, hogy szabadidő hasznos eltöltésének kiváló formája az irodalom, a rajz ötvözése. A találkozók után a gyerekek gyakran alkotási lázban égnek, mert rájönnek, hogy ez milyen élmény, és belőlük is lehet Vándor meseíró.

Előadásainak fő célja, hogy a fiatalok megszeressék az olvasást, a magyar nyelvet, lelkesen alkossanak, és legfőképpen gondolkozzanak, mindezt humoros formában, így sokkal fogékonyabbak a különböző témákra. Az alkalmakon foglalkoznak a magyar nyelvvel, mint varázs nyelvvel; a Természet és az ember kapcsolatával; rajztechnikákkal; találós kérdéses formában játszanak a versekkel, melyet Ők mondanak el az előadáson; a mesemondásba, előadásba bevonja a gyermekeket, diákokat, így interaktívvá teszi számukra a programot. Szülőknek szánt előadásainak témái:

– Hogyan tudja a mai gyermek a régi hagyományokat és a mai Világot egységben látni?

– Nagyszülő–szülő-gyermek kapcsolat régen és most

– A magyar népmesék szerepe, mondanivalója és igazi tanítása, amivel gyerekeinket meg kell ismertetnünk

– A rovásírás, mint ősmagyar írásmódunk és a magyar népviseletek hihetetlen kapcsolata

– A Vándor Meseíró – Alkotótábor feladatai, ahol a rovásírás pár óra alatt megtanulható

– A magyar nyelv varázslata, mellyel napjainkat is egyszerűbbé és értékesebbé tehetjük

– Lelki táplálékok kicsiknek és nagyoknak.

Tóth – Jordanov Mónika Szülő