Ma mindenki egy kicsit tűzoltó lehetett a Baross Óvodában…

Az óvoda pedagógiai programjában hangsúlyos a prevenció minden területen. Ebben kiemelt a balesetvédelem, a bűnmegelőzés, valamint a tűzveszéllyel kapcsolatos prevenciós nevelőmunka.

Már a kisgyermekben fontos kialakítani azt, hogy mit tegyünk annak érdekében, hogy elkerüljük a veszélyhelyzeteket, és hogyan viselkedjünk, ha még is bekövetkezik a veszélyes esemény.

A gyermekkel rendszeresen beszélgetünk az udvari tartózkodás baleseti forrásairól azok elkerülhetőségéről, a séták és egyéb kitekintések előtt felelevenítjük a megfelelő viselkedés fontosságát, felhívjuk figyelmüket a veszélyhelyzetekre.

A tűzvédelem terén ezt nehezebb érzékeltetni, de fontos hogy megkeressük azokat a tevékenységeket, megfelelően látványos játékos lehetőségeket, mely a gyermekek számára hiteles, melyekből tanulhat, és elérjük vele a preventív hatást.

Így ismerkedtünk meg Szomjoltóság csapatával, akik több éve tartanak felvilágosító tűzvédelmi bemutatókat veterán tűzoltóautójával, e mellett játékos gyakorlati foglalkozásokat szerveznek a gyermekeknek, ahol beszélgetéssel, és gyakorlással sajátítják el a veszélyelhárítást, például a kúszva menekülést.

A mai nap hangulata, a gyermekek érdeklődése visszaigazolta, hogy érdemes volt ezt a tűzmegelőző preventív foglalkozást megszervezni, melynek megvalósítását köszönjük a SZOMJOLTÓK CSAPATÁNAK, és a Szülői közösségnek.

Orosz Mariann
Óvodapedagógus Szervező